Az élet során mindannyian kerülünk olyan helyzetekbe, amikor egy külső nézőpont segíthet tisztábban látni. A konzultáció célja, hogy a védikus filozófia időtálló szemlélete alapján segítséget nyújtson életvezetési, önismereti és emberi kapcsolatokkal kapcsolatos kérdésekben.
A beszélgetés minden esetben személyre szabott, és a Te aktuális élethelyzetedre épül. A konzultáció során közösen áttekintjük a felmerülő kérdéseket, azok lehetséges okait, valamint a védikus hagyomány által kínált megközelítéseket és gyakorlati lehetőségeket.
A megrendelést követően e-mailben felvesszük veled a kapcsolatot.
A konzultáció időtartama
90 perc
A konzultáción beszélgetőpartnered Ondok Patrik (író, hindu teológus, India-és magyarságkutató, a Védikus és szanszkrit nyelvi hagyományok kutatója) lesz.
Meggyőződésünk, hogy a segítség lehetősége nem múlhat kizárólag az anyagi helyzeten. Ezért amennyiben a konzultáció díjának megfizetése valakinek anyagi nehézséget jelent, lehetőség van térítésmentes konzultációra, illetve arra, hogy mindenki a saját lehetőségeihez mérten járuljon hozzá a szolgáltatás költségeihez.
Ebben az esetben a konzultáció kizárólag személyesen vehető igénybe. Fontos számunkra, hogy a találkozásra való személyes elköteleződés is kifejezze a résztvevő szándékát és a változás iránti komoly nyitottságát.
A konzultáció igénybevételének feltételeit ilyen esetben egyénileg egyeztetjük.
A szolgáltatás tartalmazza
- személyes vagy online konzultáció; (a személyes preferáltabb)
- az előzetesen megküldött kérdések áttekintését;
- a konzultáció során felmerülő témák részletes megbeszélését;
- szükség esetén rövid írásos összefoglalót és ajánlott irodalomjegyzéket e-mailben.



Értékelések
Még nincsenek értékelések.